Prostate 588242562 770x533 1

Tudástár

Prosztatarák

A prosztatarák a második leggyakrabban diagnosztizált daganattípus a férfiaknál. Leginkább a 65-75 éves korosztály körében fordul elő.

Tünetek

A prosztatarák a második leggyakrabban diagnosztizált daganattípus a férfiaknál. Leginkább a 65-75 éves korosztály körében fordul elő. Többnyire a prosztata külső felszínén fejlődik ki, ezért sokszor nem is okoz tüneteket. Élettani jelenség, hogy 25 éves kor után a prosztata lassú, jóindulatú megnagyobbodásnak indul. Ennek semmi köze a daganathoz, de egy idő után hasonló tüneteket okoz: vizeletürítési, vizelettartási zavarokat, mivel a túl nagy méretű prosztata nyomja a húgycsőt, húgyhólyagot. Aki emiatt fordul orvoshoz, annál szövettani vizsgálat tudja kimutatni, hogy pusztán megnagyobbodásról van szó, vagy esetleg daganat is áll a háttérben. 

Ha daganatot diagnosztizálnak, és az a prosztata húgycső körüli zónájából indul ki (ez nagyon ritka), és akadályozza a vizelet útját, a gyakori vizelési inger mellett szexuális zavarok, a sperma minőségének változása, esetleg véres színezete is tapasztalható. Ha már nagyobb a daganat, a tünetek is kifejezettebbek, és a hólyagban pangó vizelet felülfertőződést, fájdalmas vizeletürítést, súlyos esetben akár vesegyulladást, veseelégtelenséget, további növekedés esetén a prosztatát körülvevő szervek tompa ágyéki fájdalmát okozhatja. Sokkal gyakoribb azonban, hogy – ha a daganat a prosztata külső felszínén fejlődik ki - már csak előrehaladott stádiumban, esetleg az áttétek megjelenése után észlel aggasztó jeleket a páciens.

Előrehaladott stádiumban a prosztatarák átterjed a nyirokcsomókba és megzavarja a nyirokkeringést, emiatt az alsó végtag megduzzad. Gyakran képez áttéteket a csontokban - elsősorban a csigolyákban, a csípőben és a combcsontban okoz fájdalmat, merevséget. 

Hogyan tudunk segíteni? Ismerje meg precíziós onkológiai programunkat!
Prosztatarák

Kockázatok

Ha a családban már előfordult a betegség, különösen, ha viszonylag fiatal korban, úgy nagyobb az esélye, hogy az utódoknál is megjelenik.

A prosztatarák kétféle eredetű lehet, ezek közül az egyik szakirodalmi ritkaságnak számít (a simaizom eredetű úgynevezett sarcoma), ezért érdemes a másik fajtára, a mirigyes állományból kialakuló adenocarcinomára fordítani a figyelmet.

A daganat veszélyességét a mérete, szövettani típusa, rosszindulatúságának foka, valamint stádiuma határozza meg. Általában minél kisebb egy daganat, minél inkább helyi (tehát nincs áttét), minél lassabban növekszik, annál jobbak a gyógyulás esélyei. A „rosszindulatúság foka” a daganat szerkezetétől, a tumort felépítő sejtek tulajdonságaitól, az aktív osztódási fázisban lévő sejtek arányai alapján határozható meg. Minél nagyobb ez az arányszám, annál agresszívebb a daganat. A prosztatadaganatok kilátásait előrejelző faktorok között tartják számon a PSA beavatkozás előtti és utáni értékét is.

Komprehenzív molekuláris diagnosztikai vizsgálatok

Komprehenzív molekuláris diagnosztikai vizsgálat indokolt, áttétes prosztatarák esetén, mind az ún. kasztráció-rezisztens, mind a nem kasztráció-rezisztens típusokban (a kasztrációrezisztens azt jelenti, hogy a szokásos és újabb androgéngátló terápia ellenére romlik a betegség). Ebben az esetben kerül előtérbe a molekuláris profil vizsgálata. Ritkán, de lehet agresszív a betegség, ilyenkor a molekuláris diagnosztikai vizsgálatra előbb kerül sor.

A BRCA génmutáció vizsgálata javasolt, ha a daganat agresszív, és gyorsan terjed, valamint, ha családi halmozódás ismert, a családban előfordult már mell- vagy petefészekrák.

A kezelés alternatívái

A prosztatarák általában lassan növekszik, ha ráadásul a kiterjedése kicsi és csak a prosztatát érinti, előfordulhat, hogy – az életminőség minél további fenntartása érdekében - érdemes várni a kezeléssel, és a beteget „aktív megfigyelés” alatt tartani. Főként idős, rossz állapotú betegeknél sokszor csak tüneti kezelés zajlik, mert a kezelés mellékhatásainak terhe nagyobb lehet, mint az előny. Az esetek nagyobb részében azonban mielőbbi kezelés szükséges.

A prosztatarák gyógyításában elsődleges a sebészi megoldás. Korai stádiumban - illetve, ha a műtét nem végezhető el, vagy a beteg nem vállalja az operációt - a sugárkezelés lehet a műtét alternatívája. Első kezelésként sugárterápiát a lassan növekvő, a prosztatán belül maradó daganatok esetében alkalmaznak, valamint, ha egy korábbi sebészeti beavatkozást követően a daganat kiújul. Az utóbbi években mind a sebészeti technikák, mind a sugárkezelési módszerek sokat fejlődtek. 

Amennyiben a fentiek nem végezhetők el, eredményt hozhat a krioterápia, vagyis a prosztataszövet fagyasztásán alapuló kezelés, valamint a magas intenzitású fókuszált ultrahangkezelés (HIFU), amelyet kis daganattömegnél és szövettanilag jóindulatú daganatoknál, elsősorban klinikai vizsgálatokban alkalmaznak. 

Mind a műtétnek, mind a sugárterápiának, mind a gyógyszeres terápiáknak lehetnek rövid- és hosszabb távú kihatásai – ezekről a beteget tájékoztatni kell. Mivel sok nézőpontot kell figyelembe venni, a daganatellenes kezelésekről nem egyetlen orvos dönt, hanem onkoteam (onkológiai munkacsoport). 

A prosztatarák esetében ennek tagja sebész, urológus, onkológus, sugárterapeuta, patológus, radiológus, pszichológus, valamint, ha van társbetegség, annak szakértője. 

Gyakori, hogy több lehetőség közül a betegnek kell választania. Ilyenkor különösen fontos, hogy megismerhessen több független szakvéleményt is. Ennek költségeit az állami intézményekben a társadalombiztosítás finanszírozza, utánajárni azonban az érintettnek kell. 

Ismerje meg a prosztatarák célzott kezelési lehetőségeit
Prosztatarák műtét

A műtét

A rákgyógyítás célja a daganat eltávolítása a szervezetből, lehetőleg műtéttel. Ez sokszor önmagában is gyógyulást eredményez, máskor műtét utáni kezelések is szükségesek. A sebészeti beavatkozás átmenetileg - vagy tartósan – ront ugyan a korábbi életminőségen, orvosi kezelés nélkül azonban a rosszindulatú daganat szétterjed a szervezetben és halálhoz vezet. 

A műtét történhet nyílt feltárással vagy laparoszkóppal, a döntést 4 tényező határozza meg, a daganat elhelyezkedése, a beteg adottságai, állapota, az adott kórház vagy klinika felszereltsége, gyakorlata, a műtétet végző sebész szakmai meglátása, tapasztalatai.

A daganat eltávolításának nemcsak a gyógyulás, hanem a pontos diagnózis szempontjából is jelentősége van: a műtét során nyert szöveti minta alkalmas arra, hogy a molekuláris diagnosztika segítségével azonosítsuk a betegséget okozó génhibákat. Az eredmény pontosabban kirajzolhatja az optimális terápiás utat.

Mit jelent a molekuláris diagnosztika?

Ha van már áttét

A prosztatadaganatból, ha kezeletlen marad, gyakorlatilag bárhol megjelenhetnek a szervezetben áttétek: leggyakrabban a nyirokcsomókban és a csontokban, ritkábban a tüdőben, a májban vagy az agyban. 

A betegek kisebb részének már a betegség kiderülésekor kimutatható áttétei vannak, az elsődleges tumortól távoli szervekben is. Másokban a diagnózis idején nem látható áttét, később mégis megjelenik. A parányi méretű áttéteket ugyanis semmilyen képalkotó vizsgálat nem mutatja ki. (Emiatt a sikeres tumor-eltávolító műtétet követően a nagyobb kockázatú betegeknél gyógyszeres onkológiai kezelésre is sor kerülhet, a kiújulás megelőzése érdekében.)

Áttétes prosztatarák esetén, valamint amikor a szokásos és újabb hormongátló terápia ellenére folyamatosan romlik a betegség, fontos sokgénes molekuláris diagnosztikai vizsgálatot elvégezni. Amikor – ritkán - különösen agresszív a betegség, a molekuláris diagnosztikai vizsgálatra mielőbb sort kell keríteni. Ha a daganat agresszív és gyorsan terjed, valamint, ha családi halmozódás ismert - előfordult már mell- vagy petefészekrák - a BRCA génmutáció vizsgálata indokolt. 

A célzott terápiás lehetőségek a molekuláris információ alapján
Stf Derruba Lei Que Permitia Venda De Remedios Para Emagrecer 1634305536 B

Hormonterápia

Mivel a prosztatarák növekedéséhez férfi nemi hormonra van szükség, ezért a hormonterápiának kulcsszerepe van a betegség kezelésében. A kezelés leghatásosabb módja a férfi nemi hormont termelő herék működésének kiiktatása. Ez történhet sebészileg - a herék és mellékherék eltávolításával -, valamint gyógyszerekkel. A betegség stádiumától és a beteg állapotától függ, hogy a módszert önállóan, vagy egyéb kezelések kiegészítéseként alkalmazzák. 

Hormonkezelés adható sugárkezelés előtt, azzal párhuzamosan, illetve azt követően. A műtétet vagy a sugárkezelést követő kiújulás esetén is hatékony lehet, valamint az áttétes betegek elsővonalbeli terápiájaként is indokolt.

Hormonok nélkül a prosztata mérete zsugorodik, a daganat visszahúzódhat, fejlődése megállhat. 

Hormonkezeléssel akár éveken át egyensúlyban tartható a prosztatarák, ám egy idő után a prosztatadaganatok érzéketlenné válnak rá. Ilyenkor kemoterápia, újabb hormonkészítmények alkalmazása vagy célzott onkológiai gyógyszerek jelenthetik a következő terápiás lépést.

Újabb típusú, célzott hormongátlás 

Mind az áttétes hormonérzékeny, mind a hagyományos hormonkezeléseknek ellenálló prosztatarák kezelésére vannak már törzskönyvezett új, szájon át szedhető gyógyszerek. Ezeket célpont készítményeknek nevezik, mivel célzottan egy-egy hormonreceptor vagy enzim gátlásával akadályozzák a férfihormonok képződését. Az újabb típusú hormonterápiáknak köszönhetően az előrehaladott prosztatarák is jóval hosszabban uralható, akár olyan betegeknél is, akiknél a kemoterápia nem tudta megakadályozni az áttétképződést.

Egyre több daganatos betegnél alkalmaznak eredményesen immunterápiákat, így ennek lehetőségét prosztatarákban is vizsgálták. Ígéretes részeredmények vannak ugyan, ám összességében az immunterápiák eddig nem tudták felülmúlni a klasszikus és újabb típusú hormonterápiák, illetve a kemoterápiák eredményességét.

A digitális terápiatervezés a személyre szabott kezelések és immunterápiák digitális eszközzel végzett megtervezését jelenti.

Túl a rutinon – a klinikai vizsgálatok esélyeiről

Számos olyan történetet hallani, melyekben súlyos állapotú betegek klinikai gyógyszervizsgálatok révén jutottak hozzá a legújabb hatóanyagokhoz, és kaptak új esélyt a gyógyulásra. (A leghosszabb ideje tartó, legeredményesebb gyógyulástörténetből könyv is született, amelyről bővebben itt olvashat).

Magyarországon és szerte a világban több kutatás is folyik prosztatarákos betegek bevonásával, akiket új hatóanyagokkal vagy új gyógyszer-kombinációkkal kezelnek. Ilyen esetekben mind a kockázatok, mind az esélyek magasabbak lehetnek. Nyilván kevesebb a szakmai tapasztalat a kísérleti fázisú készítmények esetében, ugyanakkor ezek alkalmazását szigorúbb orvosi kontroll kíséri, minden változást és körülményt részletesen elemeznek. A beteg pedig hozzájut olyan készítményhez, amely új esélyt adhat a gyógyuláshoz - eleve csak olyan betegnek ajánlják föl a lehetőséget, akinek hátránya nem, legfeljebb előnye származhat belőle.

A kísérleti terápiákat és a kapcsolódó kontrollvizsgálatokat a gyártó finanszírozza. Nem mindenki számára nyitott azonban a lehetőség, mivel – a betegbiztonság és az eredmények összehasonlíthatósága érdekében – az adott klinikai vizsgálatban meghatározott szigorú kritériumoknak kell megfelelni. (A feltételek a daganat típusára, stádiumára, szövettani és molekuláris genetikai jellemzőire, laboratóriumi eredményekre, a beteg állapotára, kísérőbetegségekre, korábban már alkalmazott gyógyszerekre vonatkozhatnak.) A betegek szerencsés kisebbsége számára lehet tehát alternatíva a klinikai kutatásban való részvétel, mindenesetre érdemes a kezelést nyújtó osztályon megkérdezni, van-e kilátásban hazánkban vagy külföldön ilyen lehetőség. Az Oncompass Medicine speciális orvosi szoftverrendszere – amellett, hogy segít kiválasztani a legmegfelelőbb célzott gyógyszert a daganatos betegek molekuláris genetikai elváltozásai alapján - a klinikai gyógyszervizsgálatokról is naprakész információkat nyújt.

Jelentkezzen konzultációra

A személyes konzultációk mellett akár online precíziós onkológiai konzultáció keretében mérjük fel a személyre szabott terápiás lehetőségeket.  A jelentkezéshez hívjon minket a 06 (1) 77 33 777-es telefonszámon, vagy regisztráljon az oldalon keresztül!

Díjaink

Asco Breakthrough

ASCO Breakthrough Innovations in Oncology

2019 Bővebben
Bővebben

Rólunk

Az Oncompass Medicine rövid története

2003— —2024

Az Oncompass Medicine egy hazai orvosi vállalkozás, amely daganatos betegek személyre szabott kezeléséhez szükséges diagnosztikai és döntéstámogató orvosi eszközök fejlesztésével foglalkozik.

Tudjon meg többet

Partnereink

26 magyarországi onkológiai centrummal van együttműködési megállapodásunk