Az Oncompass Medicine, a svájci BC Platforms és a finn Euformatics cégek közösen nyertek pályázatot újgenerációs szekvenálási folyamatok fejlesztésére
A pályázatot, melyet az Európai Unió Horizon2020 Instand-NGS4P elnevezésű projektben 8 millió euró értékben finanszíroz, hét neves európai onkológiai centrumból álló konzorcium* írta ki. A projekt célja, hogy a daganatos betegségek újgenerációs szekvenálásának előnyeit optimalizálja, az integrált, szabványosított munkafolyamat kifejlesztésével támogassa az orvosok terápiás döntéseit.
A 2020-ban indult projekt idén jutott abba a fázisba, hogy nyílt piaci tenderen újgenerációs szekvenálásban jártas vállalkozásokat válasszanak. A tenderen a három piaci szereplő – BC Platforms, Euformatics, valamint az Oncompass Medicine – úgy döntött, egyesítik erőiket, és közösen indulnak el a pályázaton. A cégek által egyesített know-how, a precíziós onkológiában, a genomikai adatfeldolgozásban, valamint minőségellenőrzésben szerzett szakértelem és tapasztalat meggyőzte a bírálókat. A három cég által létrehozott EU-Onco-Platform elnevezésű konzorcium két területen, a bioinformatikai és riportkészítési részfolyamatokban, is legmagasabb pontszámot kapta.
Az Oncompass Medicine ezzel a projekttel is tovább folytatja a munkáját annak érdekében, hogy a legjobb minőségű diagnosztikai és informatikai eszközökkel segítse az onkológusok munkáját a daganatos betegek személyre szabott terápiájának kiválasztásában.
* A konzorcium tagjai a grazi Orvosi Egyetem, a Firenzei Egyetem, a milánói Bicocca Egyetem, a holland Erasmus Orvosi Egyetem, a kieli Christian-Albrecht Egyetem, a német St. Anna Children’s Cancer Research Institute, valamint a francia Centre Léon Bérard.