“Immár tíz éve annak, hogy tünetmentes vagyok. Sok minden történt, de talán a legörömtelibb, hogy a diagnózisom óta eltelt időben három unokám is született, így már öt gyermek életében tudok aktív nagymamaként résztvenni.”
- zárta gondolatait Katalin, akinek sorsfordító tapasztalataiból egy csodálatos könyv is született, Mihalicz Csilla tollából, Akinek kétszer kelt fel a Nap címmel. A kötet személyes visszaemlékezéseken keresztül a sorstársaknak és hozzátartozóknak is megmutatja, hogy soha nem szabad feladni a küzdelmet és hogy a reménytelennek tűnő esetek is sokszor gyógyíthatóak, ha felkutatjuk a hathatós segítséget, bárhol is legyen a világon, hiszen a tudomány folyamatosan fejlődik, az Oncompass Medicine például 2015 óta használ mesterséges intelligenciát a terápia tervezésben.
Az Oncompass Medicine missziója a fennállása húsz évében végig változatlan volt és azóta is igyekszik hozzásegíteni betegeit olyan terápiákhoz, amelyek egyébként majd csak hosszú évek múlva lesznek elérhetőek a publikum számára. A Katalin esetében 2013-ban Spanyolországban hatásosan alkalmazott gyógyszert például csak 2019-ben törzskönyvezték és tették elérhetővé bizonyos indikációkban a daganatos betegek számára Magyarországon.
Dr. Peták István, az Oncompass Medicine tudományos igazgatója hozzátette: “Tudjuk, hogy a gyógyuláshoz vezető út minden egyes rákos beteg számára rettenetesen hosszú és gyötrelmes, az Oncompassnak is végtelenül hosszú volt az elmúlt húsz év. Rengeteget küzdöttünk, de minden egyes perc kitartása megérte, hiszen egyre több daganatos beteg esetében lehetünk sikeresek. Az Oncompass Medicine-nek az elmúlt húsz évben több tízezer beteg szavazott bizalmat a világ szinte összes országából. Abban bízunk, hogy a következő húsz évünkben ez a szám folyamatosan nőni fog, míg végül a rákot együttes globális erővel végképp letaszítjuk jelenlegi trónjáról.”
A cél elérése érdekében az Oncompass Medicine digitális egészségügyi cégként az eddiginél szélesebb skálán, új, saját fejlesztésű platformokon tervezi segíteni a daganatos betegeket a jövőben a molekuláris diagnosztikától az utánkövetésig. Az OCM célja egy olyan globális digitális védőháló kialakítása a prevenciós szemléletű páciensek és a rákbetegek számára - a legmagasabb minőségű szakmai támogatás és kontroll mellett mindenkinek, akár személyes jelenlét nélkül is -, ami a tudomány aktuális állása szerinti legjobb diagnosztikai és terápiatervező eszközökhöz ad hozzáférést.